Káderdűlő I.
Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban. Budapest 2010 Nyitott Könyvműhely című munkájában a "káderdűlő" kifejezést a következőképp definiálta: A budai hegyek városi forgalomtól félreeső tágas telkein, az ősfák árnyékában bontakozhatott ki a háború után az új elit nyilvánosság elől rejtett életvitele. A Rózsadombot és a Pasarétet az ötvenes években a köznyelv „káderdűlőként” emlegette."
Itt sorakoztak ugyanis az állami és pártvezetés otthonai, leginkább a nyilvánosság elől elzárt, ősfás telkeken. A háborús bűnösként elítéltek és a különböző koncepciós perek áldozatainak ingatlanjait az ÁVH foglalta le, és kezelésükben is meghatározó szerepet játszott. Majtényi munkája szerint: "míg valamikor a századfordlón a gazdagság jelképe az Andrássy út és a környékén elhelyezkedő vilanegyed volt, a villaépítők és vásárlók célpontjává a harmincas évekre közelebbről a Rózsadomb és a Pasarét vált. (...) Az igazi áttörés a második világháború után következett be, amikor is az uralmi elit a Hegyvidékre költözött. Ekkor a fővárosban kialakult mindkét fontos negyedet birtokba vették a funkciónáriusok... A villafoglalás ősorában megtörtént, hogy a családok lovas kocsin mentek kinézni a megfelelő lakást. Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága mindenben segített nekik, a belövésnyomokat eltüntették, a falakat kijavították és a lakást. (...) Utóbb a villákat - a párt egyik első embere, Vas Zoltán felügyelete és irnyítása mellett - az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) foglalta le. Az ÁVH így a kor "reprezentatív ingatlankezelőjévé lépett elő: megszerezte és kiutalta az épületeket. Az otthonukból elűzött, menekülésre kényszerített csakádok az államvédelmiséektől 250-800 ezer ft összegért vásárolhattak maguknak útlevelet, s emellett a szabadság fejében rendszeritn még lakásukat, villájukat, bútoraikat és egyéb vagyontárgyaikat is át kellett adniuk az "államnak". Az államvédelem vezetői lakást biztosítottak a barátnőiknek is: az ÁVH Csapó Andor által vezetett osztálya a város különböző részein nagyszámú üres villát, lakást tartott fenn 'konspirációscélokra' s ezekből kaptak a vezetők szeretői. (...) Az ötvenes években a buai villát csak a Politikai Bizottság tagjai és egyes miniszterek kaphattak, egy egyszerű Központi Vezetőségi tag erről még csak nem is álmodhatott. Több művész és sportoló viszont budai villákba, az uralmi elit közvetlen környezetébe költözhetett, ami elsősorban a pártvezetők személyes döntésén múlt. (...) Kónya Lajos költő, az Írószövetség elnöke például Rákosi Mátyás szomszédja volt. Papp László 1954-ben - már olimpiai bajnokként - Rákosi segítségét kérte,m hogy a telken, amelyet a XII. kerületben vásárolt magának, házat építhessen."
Dékán Istvánné Kardos Éva moszkovita kommunista és nem mellesleg Rákosi Mátyás unokahúga volt és 1945 után az ÁVH munkatársaként kereste kenyerét. Eleinte magyarul is csak nehézkesen, orosz akcentussal beszélt. Férje sem volt akárki, először az ÁVH kémelhárításának vezetője majd rövid kegyvesztettség után vezérőrnagyként a belügyminiszter helyettese volt. Házfoglalására 1986-ban írt "Üzennek az évek" című sajátos élethazugságokat tartalmazó memoárjában a következőképp emlékezett vissza:
"1947 októberében felköltöztünk Pestre. A Rózsadomb egyik mellékutcájában háromszintes villát foglaltunk el. Az épület az utcáról nézve kicsinek tűnt, a ház oldalán lévő ablakiokat magas fák takarták. A szekrénynek látszó, masszív keményfából készült ajtó kis előtérbe vezetett, amelyből nagyméretű hall nyílt. Nyikorgó falépcsőn jutottunk fel az emeleti részre.
Az egykori tulajdonos kísér minket végig a házon. Ő Ausztráliába készül a családjával, ott próbál szerencsét próbálni a hatvan év körüli ember.
Nem maradok itt, pedig megbecsülnek,nem bízom abban, hogy Magyarországon nem lesz újból zsidóüldözés.A fizetésemből nem tudom eltartani jóléthez szokott csakádomat.
A nagy hallban a redőnyök leengedve, alig látok. Ahogy a szemem megszokja a félhomályt, kezdem kivenni a bútorok alakját. A hall egyik fele dolgozószoba, cseresznyefából készült íróasztal áll itt és könyvszekrény, amelyen régi barna és sötét kötésű könyvek vigyázzák az idót, aranyozott betűikkel fémjelezve a múltat. Különösen tetszik az oldalt elhelyezett kanapé, a kerek intarziás asztal a körülötte lévő fotalokkal. A kandallómfeletti festményen hosszú út vezet a távolba, ahol egy malom körvonalai látszanak. Az úton magányos asszony halad, görnyedten, nagy batyut cipel a hátán - lehet hogy saját életét. A kandallót szürke márváénykeret övezi, rajta két szobor. az egyik parasztembert ábrázol, aki jobb kezében boroskorsót tart, miközben bal karját kinyújtva nézi a tenyerében lévő pénzt. Vajon telik-e még újabb korsó borra? A párkány másik szélén szintén parasztembert ábrázoló figura található, kaszával a kezében.
A hall túlsó felében nehézkes faragott ebédlőbútor eresztett gyökeret. Ezejket ki kellene dobni - gondolom - feleslegesek Két kopott perzsaszőnyeg teljesen beborítja a padót. Sorra nézem a falon függő képeket, szeretem a festészetet. Moszkvában sokat jártam képtárakba.
A hallból terasz nyílik a hátsó kert felé. Akár táncteremnek is beillene.
- Ezt a helyet szeretem a legjobban - mutat a ház volt tulajdonosa a terasz egyik sarkára. - Akármilyen rossz idő volt, itt mindig nyugalmat talátam. Szélvédett és szinte egész nap idesüt a nap.
Felvezet az emeletre, ahol három szoba van. Az egyik hálószoba Lingel bútorokkal van berendezve. A Lingel szót a tulajdonos külöös hangsúllyal ejti ki. Számomra ez semmit sem jelent, s elhatározom, hogy az egészet ki fogom dobni. (....) Érezzék jól magukat - mondja a volt tulajdonos, nekem az új tulajdonosnak, mert a villát a férjem az én nevemre iratta."
A szöveg megérdemel némi elemzést: szerzője szemérmesen elhallgatja hogy a volt tulajdonosnak kivándorló útlevélért kellett itthagynia teljes vagyonát. Az "antiszemitizmus" kapcsán elejtett megjegyzések egyértelműen a zsidó származású Kardos Éva utólagos projekciói. Sokatmondó, ahogyan a kulturáltalan új tulajdonos a Lingel bútorokat kezeli. Kardos és férje 1956 utána villát már nem kapták vissza. Új otthonuk szerényebb körülmények kzött azonban ismét a Rózsadomb környékén volt. Férjét 1956 után az Európa Kiadó szerkesztőjének, majd a Vendéglátóipari Technikum igazgatójának nevezték ki, 1962-ben pedig sztálinista múltja miatt kizárták a pártból.
