"Ámor Háza"
A fővárosból a Balaton felé vagy Nyugatra autózó pestiek tömegei a Hegyalja úton egy ma is működő, egykor azonban titkosszolgálati célokat szolgáló szórakozóhely mellett haladnak el. Az „Ámor Háza” fedőnevű ingatlan története.
A Kádár-rendszer hírszerzése (a Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnöksége) az ország nyugati nyitása idején egy új „betechnikázott” vendéglátóipari egység létrehozását kezdte el tervezni. Bár a Magyarországra érkező külföldiek megfigyelésére a budapesti szállodákban is lehetőség nyílt, az ottani ellenőrzésekre a beutazó diplomaták, üzletemberek, turisták maguk is számítottak.
A hírszerzés parancsnokának, Rajnai Sándornak 1967-ben írt tervezete egy olyan objektum létrehozását vázolta fel, amely „megfelelő ügynöki és technikai feltételek megteremtése esetén alkalmas volna a külföldi célszemélyek ellenőrzésére, tanulmányozására, kompromittálására.”
Az ügy egyik kulcsszereplője a „Mészáros Éva” fedőnevű hálózati személy, azaz dr. Juhász Imréné Meszarits Margit volt, aki ekkor a BRFK Aranyvaluta osztályának dolgozott. Tartótisztje jellemzése szerint „sokszorosan kipróbált, kvalifikált, hűséges, nagy ambíciójú ügynök” volt. 1959-tól az Astoria szállóban telefonközpont kezelőként dolgozott, később bárokat is vezetett. Az ambiciózus asszony, döntő mértékben családtagjaival együtt 1966-ban szerezte meg a Hegyalja út és a Sánc utca sarkán álló rendkívül kedvező fekvésű ingatlant. A tulajdonrészüket tőlük az Észak Budapesti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vásárolta meg, majd határozatot hozott egy vendéglátó egység létesítéséről.
Közben megkezdődött a megbízható hálózati személyek toborzása. Mivel a hírszerzés kevés hálózati személyt foglalkoztatott belföldön és az ilyen esetekben vagy a kémelhárítástól, a belső elhárítástól kértek kölcsön ügynököket. Az engedélyezési eljárások gyorsítása érdekében az állambiztonság vezetői kéréssel fordult a Budapesti Fővárosi Tanács elnökéhez, Sarlós Istvánhoz. A tanácsi apparátusban azonban nem várt ellenállásra találtak. A tervvel kapcsolatban más gondok is adódtak. Bár a konspirált technika működtetése céljából alapvető lett volna, a Sole Mio néven megnyitó bárral szomszédos épületben egy lakás megszerzése, az eladó ingatlant a szerv nem volt képes megfelelő gyorsasággal lekötni. Végül Berényi István alezredes, alosztályvezető magát külügyesként bemutatva vásárolta meg a szerv részére a „Tanya” fedőnévre keresztelt K-lakást. Gondot és súlyos dekonspirációs felületet jelentett az is, hogy a személyzet tagjai előbb-utóbb megtudták egymásról is, hogy ki a belügyes.
Ráadásul csak 1969 őszére készültek el azok a különleges bárasztalok, amelyekbe lehallgató-berendezéseket építettek. Feltehető, hogy a panzió szobáit is betechnikázták. Az objektumdosszié oldalainak nem jelentéktelen része mind a mai napig titkosított, vélhetően a benne szereplő személyek szenzitív adatai miatt. A bár, s benne az „erkölcsi kompromittáló akciók” lebonyolítására alkalmas női ügynökök nem szolgálhattak sokáig a kádári hírszerzésnek. (A nyitástól 1970. december 2-ig 266 személy szállt meg a panzióban, közük diplomaták is.) Az ügyet behálózó korrupció, s feltehetően a tanácsi szervek ellentétes érdekei miatt, ismeretlen lakossági bejelentés alapján, a 1970. január 14-én hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás, és más gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt indult vizsgálat a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnál. (KNEB).
Az ügy hamarosan kikerült az állambiztonság hatásköréből. Az ORFK nagyszabású házkutatást tartott a bárban. Ennek következtében 1972 elején az illetékes szövetkezet a Sole Mio bárt megszüntette, helyén presszót nyitott. Az objektum ügynökeit más állambiztonsági szervek vették át. Az aktát az Információs Hivatal 1996-ban eredetileg 2052-ig titkosította. A titkosítást a 2003 évi III. törvénycikk alapján oldották fel.
Így a mai is hasonló funkcióval működő bár, egy sikertelen állambiztonsági kezdeményezés kapcsán, a kádári titkosszolgálatok korlátozott lehetőségeire és a belügyi korrupcióre is emlékeztet.
„Céljainkra leginkább egy színvonalas, de szolíd, kisebb méretű, családias hangulatú, olaszos jellegű bár lenne alkalmas, amely eltér a nagy, reprezentatív műsoros lokáloktól, bároktól, ahol feltételezik az elhárítás jelenlétét. (…) A vendégszobák megvalósítása esetén lehetőségünk nyílik az odairányított célszemélyek beszélgetéseinek rögzítésére, titkos kutatások biztonságos végrehajtására, erkölcsi kompromittálási és egyéb operatív akciók lefolytatására.”
Földes György, a Vatikánnal szembeni elhárítást végző osztály vezetője belső javaslatából, 1968
Az objektum személyzete az 1969 tavaszi állapot szerint:
|
Név és beosztás |
Fedőnév/funkció |
|
Dr. Juhász Imréné vezető |
„Mészáros Éva” |
|
Vass Attila felszolgáló |
„Vellai Attila” |
|
Tóth Gábor felszolgáló |
? |
|
Szőnye Sándorné Szabad Ilona mixernő |
„Balikó Mária” |
|
Szegő Ferenc mixer, üzletvezető |
„Szepes Ferenc” |
|
Tóth Imréné Faragó Gabriella ruhatáros, felszolgáló |
„Júlia” |
|
Cserhalmi Béla portás |
? |
|
Fácánné pizzasütő |
nem ügynök |
|
Bartha Árpád adminisztrátor |
Juhász Imréné fia |
|
? |
„Apor Zsuzsa” |
|
? felszolgáló |
„Vellai Attila” |
