1956. október 23. A reggeli órákban Jugoszláviából visszaérkezett Budapestre a magyar párt- és kormányküldöttség. [...] Még a Gerő-beszéd elhangzása előtt küldte el Soldatić jugoszláv nagykövet Belgrádba első beszámolóját a budapesti eseményekről. Részletesen ismertette a követeléseket, beszámolt a Jugoszlávia iránti széles szimpátiáról (így arról, hogy tüntetők a követség előtt Titót és Jugoszláviát éltették), de arról is, hogy „Erős nacionalista tendencia érződik. Így a tüntetők a Parlamentben lévő vörös csillagot összetaposták, a zászlókból kitépik a mostani címert, és a menetben a régi Kossuth-címert viszik”. 1956. október 25. Dalibor Soldatić belgrádi jugoszláv nagykövet távirata a Parlament előtti vérengzésről: „Két alkalommal is telefonáltak a nagykövetségünkre, és beavatkozást kérnek a vérontás elkerülése végett”. Közölte: déli 1 órakor mintegy ezer tüntető érkezett a követséghez, „tekintélyes polgárok és munkások”, a Himnuszt énekelték, és Titót éltették. Annak a kívánságuknak adtak hangot, „miszerint a jugoszláv kormány kérje az ENSZ-et, hogy az idegen csapatok hagyjanak fel azon magyar polgárok magyar területen való gyilkolásával, akik békésen és fegyelmezetten kifejezésre juttatják, hogy követelik a saját szabadságukat”. A tüntetőknek nem sikerült közvetlenül a jugoszláv nagykövettel beszélniük, mert Soldatićnak aznap délután sikerült végre Sík Endre helyettes külügyminiszter személyében viszonylag kompetens magyar politikussal találkoznia. Korábban Gerő leváltásáról, illetve Kádár kinevezéséről is csak a rádióból értesült. Sík tájékoztatta a Központi Vezetőség szinte folyamatosan megtartott üléséről, amelynek kezdetén döntöttek a szovjet csapatok segítségül hívásáról, miután a rendőrség gyakorlatilag szétesett, s az ÁVO önmagában képtelen volt a felkelést leverni. „Könyörtelen vérontás következett. Az áldozatok száma eléri a néhány százat és több száz sebesült van, ez a nép szemében a végsőkig kompromittálta mind a magyar vezetést, Gerővel az élen, mind a Szovjetuniót”. A tájékoztatást követően küldte a nagykövet első átfogó, a kialakult helyzetet már elemző jelentését Belgrádba. A történtekért a magyar vezetést hibáztatta, amely teljesen kiengedte kezéből a kezdeményezést, „a hatalmat a szovjet csapatok tartják”. 1956. november 4. A kora hajnali órákban Soldatić megkereste Szántó Zoltánt és tájékoztatta Tito és Ranković üzenetéről: a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és az általa javasolt személyeknek. Hajnali 4 órakor általános támadás indult Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai objektumok ellen. 5 óra 5 perckor a szolnoki rádió közölte, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely „a Szovjetunió fegyveres erőinek segítségével megkezdte harcát az ellenforradalom felszámolására”. Reggel 6 és 8 óra között a jugoszláv követségre érkezett: Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Szántó Zoltán, az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai, valamint Fazekas György, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Rajk Lászlóné, Szilágyi József, Tánczos Gábor, Újhelyi Szilárd, Vas Zoltán és családtagjaik. Összesen 43 személy kapott menedékjogot. Vásárhelyi Miklós, Nádor Ferenc ezredes, a légierők parancsnoka és Erdős Péter egy jugoszláv diplomata lakásán kaptak menedéket. Nagy Imre és Donáth Ferenc távozása után a Parlamentben maradtakhoz csatlakozott Bibó István valamint Mindszenty bíboros érsek, aki hamarosan átment az amerikai nagykövetségre és ott menedékjogot kapott. Soldatić közölte Nagy Imrével Tito és Ranković üzenetét, hogy híveivel együtt ismerje el a Kádár-kormányt. Az Intéző Bizottságnak a követségen tartózkodó 5 tagja ezt egyhangúan elutasította. 1956. november 18. Tito Brionin a szovjet katonai küldöttséggel folytatott megbeszélésen kijelentette: ha a szovjet egységeket nem használták volna a magyarországi felkelés elfojtására, akkor jugoszláv egységeket menesztettek volna Magyarországra, amelyek abban az időben a jugoszláv-magyar határ felé meneteltek. Lukács György, Szántó Zoltán és Vas Zoltán jugoszláv diplomáciai kísérettel elhagyták a jugoszláv követséget, hogy hazatérjenek. Útközben szovjet szervek feltartóztatták és a mátyásföldi KGB parancsnokságára vitték őket. Erről a jugoszláv diplomaták a követségen tartózkodókat nem tájékoztatták. 1956. november 22. Miután a jugoszláv nagykövetségen ismertették Kádár garancialevelének tartalmát, 18 óra 30 perckor Nagy Imre és társai családjaikkal jugoszláv diplomaták kíséretében autóbuszra szálltak, hogy hazatérjenek. Miután szovjet tisztek a jugoszláv diplomatákat eltávolították a buszból, foglyaikat páncélautók kíséretével a mátyásföldi KGB-parancsnokságra vitték, másnap pedig repülővel Romániába szállították. 1956. november 24. A Nagy Imre-csoport elrablása kapcsán a jugoszláv kormány a belgrádi magyar nagykövetséghez intézett jegyzékben a „legerőteljesebben” tiltakozott a magyar kormánynál a 21-ikei egyezmény megszegése miatt. Ezzel a jegyzékváltások hosszú és meddő sorozata kezdődött el.