Nem szívesen szólok hozzá, hiszen rengeteg emlék, fűz az Apámhoz és az építkezéshez is. Apukám, majdnae minden alkalommal, amikor művezetni ment, engem vitt magával. Mindent elmagyarázott nekm, aki akkoriban 8-11 éves voltam. Hétvégeken, amikor már miséztek is a szentélyekben, családom is részt vett a szentmiséken. Amikor utoljára ott jártam, elkeserítő volt számomra a pusztulása, amit tapasztalhattam . Apukám legszebb, és legnagyobb műve, még az én halálom után sem valósulhat meg. Annyit romlott az állaga, hogy az botrányos. Mindent összeromboltak, az elmúlt időkben. Nagyon szomorú vagyok, és ez megbocsájthatatlan az elmúlt 67 év kormányainak. Számomra megalázó ez a helyzet. Erre soha nem fognak egy fillért sem költeni, ebben az ateista gondolkodás módban. Nem erre tanítottak a szüleim,de még sem tudom ezt elfelejteni. Tisztelettel: Molnár Éva és ahogy Apukám szólított vivi.