Az ávósok titkos helyei 1956-ban
1956. október 28-án teljesülni látszott a forradalom egyik legáltalánosabb követelése. Nagy Imre délutáni rádióbeszédében bejelentette az ÁVH feloszlatását. Hol tartózkodtak, mit tettek az ávósok ezt követően a forradalom napjaiban?
Az 1953 óta formálisan nem létező (a Belügyminisztérium keretei között működő) államvédelem szervezetének felbomlása korántsem egységesen történt. Egyes csoportoknál az elbizonytalanodás már 1956 nyarán, a korábbi „törvénysértések” újbóli felülvizsgálatakor elkezdődött. Máshol az október 23-át követő napokban bénult meg a munka. Ugyanakkor voltak olyan szervezeti egységek, amelyek a tervszerű, céltudatos munkát a lehetőségek határáig folytatták.
A forradalom idején végzett tevékenység alapján négy csoport különíthető el a politikai rendőrségen belül: 1) külföldre menekülők, 2) az országon (Budapesten) titkos objektumokban, illegalitásba visszahúzódók, szolgálatukat elhagyva bujdosók, 3) a Budapesten (városokban) a fegyveres harcot folytatók, 4) azok, akik operatív munkájukat, amíg lehetőségeik engedték folytatták, majd rendezetten elvonulva, később fegyveresen harcolva a szovjet csapatokkal együtt érkeztek vissza Budapestre (szolgálati helyükre).
1) Egy 1957 végi belügyi jelentés szerint a BM állományából közel ezren hagyták el az országot a forradalom alatt. A „testvéri demokratikus országokba” távozott (más források alapján ez a Szovjetunión kívül Csehszlovákiát jelentette elsősorban) 143 fő, a kapitalista országokba 853 fő menekült. Előbbiek hiánytalanul hazatértek, utóbbiak jelentős rész nem jött vissza. A forradalmat követő napokkal együtt összesen 738 fő disszidált a Belügyminisztérium teljes állományából (a Határőrségtől 519, rendőrségtől 173, rendőrségtől 173, a volt államvédelmi szervektől 29 fő). Az államvédelmisták tehát a rendszer szilárd támaszának tekinthetők. E kis létszámú „áruló” azért igényelt külön figyelmet, mert kb. harmaduk belső, operatív információk birtokában távozott Nyugatra, veszélyeztetve az ottani rezidentúrákat. Rajtuk kívül külön említést az a 23 ellenforradalom előtt leszerelt és elbocsátott államvédelmi beosztott érdemel, akik a forradalom napjaiban szintén elhagyták az országot.
Közülük legismertebb Vajda Tibor a Magyar Közösség, a Rajk-per és más koncepciós perek kegyetlenségéről hírhedt vizsgálótisztje volt. Őt Péter Gáborral együtt 1953-ban cionista összeesküvés vádjával tartóztatták le, végül azonban 1954-ben valós tevékenységével összefüggésben ítélték el. 1956. október 1-jén azonban egyéni kegyelemmel szabadult. A forradalom kitörésével megnyíló lehetőséget kihasználva Bécs és Genova érintésével Ausztráliába emigrált. Később, mint nemzetközileg is jegyzett fogorvos tevékenykedett. Története azért vált ismertté, mert 1995-ben a Belügyminisztériumban olyan „igazolást” állított ki neki az állambiztonság alkalmazottak személyi ügyeit is kezelő Császár Józsefné, amely cáfolta, hogy 1950 és 1952 között köze lett volna a gyanúsítottak bántalmazásához.
