Vörös csillagok
Budapest utcaképét 1989 előtt döntő mértékben meghatározták a köztereken, házak oldalán, magaslati helyeken elhelyezett vörös csillagok. Egy önkényuralmi jelkép történetének vázlata.
A vörös csillagot, mint kommunista szimbólumot már 1919-ben a Tanácsköztársaság idején is központi jelképként használták. Elterjedésére azonban ekkor nem volt elég idő. Ezzel szemben Magyarország második világháborút követő szovjetizálásának eredményeként a jelkép 1949-től tömeges méretekben jelent meg a nyilvánosság különböző színterein. A szimbólum bekerült a Rákosi-korszak címerébe, számos gyárat, közterületet, brigádot, termelőszövetkezetet, sőt kitüntetést (Vörös Csillag Érdemrend) neveztek el róla. Az Országház kupoláján 1950. augusztus 20-tól 1989. október 23-ig világított egy nagy méretű vörös csillag.
Nem véletlen tehát, hogy 1956-ban a népharag, a diktatúrát valamint a szovjet megszállását is jelképező szimbólum ellen fordult. Az október 23-át követő napokban történt csillagverések a forradalmi indulatok egyik leglátványosabb kifejeződései voltak. A szabadságharc leverését, a hatalom megszilárdítását követően az állambiztonsági szervek - a szovjet emlékművek és az ünnepekkor kihelyezett vörös zászlók mellett - éberen őrködtek a legfontosabb hatalmi szimbólum épsége felett is.
A rendszerváltozás részeként 1989-ben szinte napok alatt, látványos (politikai) események keretében távolították el a szimbólumukat. 1993 óta a vörös csillag (a horogkereszttel és a nyilaskereszttel együtt) önkényuralmi jelképnek számít. Az 1993 XLV. évi törvény alapján használatuk büntetendő, csak oktatási, ismeretterjesztő, tudományos és művészeti célból ábrázolhatók nyilvánosan.
Ez a rendelkezés és a vele kapcsolatos ügyek azonban napjainkban is rendszeresen aktuálpolitikai, értelmezési vitákat váltanak ki. Ezek elemzése azonban már a politológia tárgykörébe tartozik. Részünkről történeti áttekintésünk zárásként a rendszer névadóját, Kádár Jánost idézzük. Az MSZMP első titkára a Parlament 1987 őszi ülésszakán már közel négy évtizednyi hatalmi tapasztalatait foglalta össze a szimbólummal kapcsolatban:
„Ennek a népi hatalomnak, szocialista államnak tényleg van egy ilyen jelképe: az ötágú vörös csillag. Nem akarok itt melodramatikus helyzeteket felidézni, önök nagyon jól tudják, hogy amikor a rendszer ellen támadtak, mi történt az ötágú csillaggal. Az akkor is jelkép volt és annak az eltüntetése volt az első romboló cselekedet. Ennek az ötágú csillagnak sem volt könnyű a története nálunk. Kérem, ezt a bizonyos 56-os társadalmi krízist megelőzően is történt hiba ezzel az ötágú csillaggal, bizonyos dolgokkal beszennyezték azt. Nem akarom itt részletezni, mindenki tudja, miről van szó. Ez a személyi kultusz időszaka. Mi a profanizálás ellen is vagyunk. (…) de én mindig féltem valamikor a kispolgári forradalmártól, mert az mindent 430 százalékra szeret csinálni. Ennek következtében az ötágú csillagot kezdték a lepedőkbe beszövetni, a hamutartók közepébe, hogy a hamut legyen hova verni, és így tovább, nem akarom ezt részletezni. És mi rendeletet hoztunk az ötágú csillag védelméről. Megtiltottuk, hogy éjjeli mulatók cégtábláján ott legyen, mert annak semmi köze a funkciója alapján az ötágú csillaghoz, meg ott, ahol ez nem kell, és meghagytuk a jogot az ipari, a mezőgazdasági és a termelőüzemeknek, viselhetik a főkapujukon. Ez helyes volt. És ha idegenek jönnek hozzánk, azt azért tudják, hogy hol vannak, a Parlament legmagasabb csúcsán, ott legyen ott és az mindig is ott kell, hogy maradjon. Ez a mi politikánk egy jelképes kifejezése.”
(Országgyűlési Napló, 1987. szeptember 16.) (FOTÓ: Fortepan.hu)
